Ugrás a fő tartalomra

A Dunaág Egyesület kitisztította azt, amit se a tulajdonos, se az Önkormányzat nem tett meg már több mint tíz éve

Társadalmi munkában kitisztította diákok segítségével a Dunaág Egyesület a néhai TAÉV üdülő előtti területet, mely több mint egy évtized hulladékát hordozta. Azonnal el kezdték birtokba venni a strandra autóval jövők, hiszen adja magát a terület.
Az Egyesület figyelmét egy helyi nyaralótulajdonos hívta fel arra, hogy az egykor TÁÉV üzemeltetésében üzemelő épület, később magánkézbe került fa borítású építmény előtt borzalmas állapotok uralkodnak. Egyrészt több mint tíz éve fedi az utat az óriásra nőtt tuják lehulló levele, másrészt rengeteg kommunális szemét hever közöttük. 

Nyolcan álltak össze, önkéntes diákok, helyi nyaralótulajdonosok fogtak neki a rendrakásnak. A tuják alá már autóval is be lehet állíni, így délig teljesen árnyékos védelmet adnak az oda parkolóknak. Mivel idén nyáron ismét minden parkoló megtelt és sok autós már a strandot övező utcákba áll a nyaralók elé, ezért ezen útszakasz is hamar megtelt, hogy birtokba vegyék a gépjárművek a letisztított placcot, amíg a tulajdonosaik a Dombori holtág vizében frissítik magukat.

A terület tisztításáért a tulajdonos a felelős. Azonban látható módon ennek nem tesz eleget. Ezen kötelezettségére a Faddi Önkormányzat kellene felhívnia a figyelmét, akár büntetést is kiszabva a hanyag tulajdonosra. Az önkéntesek által összeszedett szemetet, zöld hulladékot a településrészt karbantartó Fatodi Kft. fogja elszállítani.

Az augusztus 1. napon történt eseményről még több fotó az alábbi Facebook bejegyzésben érhető el:

Kapcsolódó írások

Nyílt levél a Domborit érintő fürdési tilalom kapcsán

Az alábbi nyílt levelet a Dunaág 7139 Egyesület küldte Fadd polgármestere részére a Dombori holtág strandjait érintő  2023. augusztus 11. napjától érvényes fürdési tilalom kapcsán. A kép illusztráció, forrás: Bing AI Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselők! Mind Faddon, mind Domboriban a lakosok, és az üdülőtulajdonosok körében nagy érdeklődést és egyben aggodalmat váltott ki, hogy a múlt héten történt fürdővíz vizsgálatok eredménye szerint a Dombori I. és II. számú strand vízminősége nem megfelelő, ami miatt a fürdőzés korlátozását rendelte el az egészségügyi hatóság. A Dunaág 7139 Egyesület célkitűzései között szerepel többek között az aktív közreműködés a település természetvédelmi, zöldfelület védelmi, szennyezés megelőzési és településfejlesztési tevékenységében. Fontos számunkra a közérdekű információhoz jutás biztosítása, és tagjaink pontos tájékoztatása, továbbá az aktív közreműködés az üdülőterülettel kapcsolatos fejlesztések, célok, tervek megvitatásában és megvalósítá

Napi horgászjegy árusítás

Emlékeztetőként, az alábbi helyszíneken van lehetőség a 2020 évi szezonban horgászjegyet vásárolni a Fadd-Dombori holtághoz. Annyi kiegészítést érdemes megtenni, hogy a hivatalos közleményből kimaradt, miszerint a Faddi Horgászbolt hétköznap délután 13-tól 17-ig is nyitva van, szombaton pedig 12-ig.

Újabb útfelújításra buzdít Domboriban a Dunaág 7139 Egyesület - közös cél a jobb infrastruktúráért!

Takács Anikó, a Dunaág 7139 Egyesület elnöke egy új lendületet adott a helyi közösségépítésnek és az infrastrukturális fejlesztéseknek, amikor közzétett egy fontos felhívást az egyesület Facebook oldalán. Az őszi útfelújítások Faddi Önkormányzattal együtt történő előkészítése érdekében a kezdeményezés célja, hogy összegyűjtsék az érintett lakosok, üdülőtulajdonosok támogatását és részvételét az útfelújítási projektben. A kezdeményezés nem csak a közutak állapotának javítását célozza meg, hanem közösségük összefogásának és erőforrásainak hatékony felhasználását is támogatja. Az egyik felújítandó szakasz esőzés után Az útfelújítási projekt érintett utcái a következők: Liliom, Margaréta, Muskátli, Gesztenye, Levendula, Diófa, Orgona és Öregfalu hátsó utcája. Azokat az ingatlantulajdonosokat várják, akik elkötelezettek a környék jobbá tételére és hajlandók együttműködni az útfelújítási tervek megvalósításában. A projekt részletei szerint minden érintett üdülőhöz tartozóan 25.000 forint be