Ugrás a fő tartalomra

Dunaág 7139 Egyesület


A civil szervezet célja:
  • Az egyesület célja soraiba tömöríteni a Domboriban üdülő tulajdonnal (használattal) rendelkező vállalkozókat, üdülő vendégeket érdekképviseleti, véleménynyilvánító, kezdeményezési tevékenységre.
  • Tervezhetővé tenni az üdülőhely és Dombori öregfalu életével, működésével kapcsolatos teendőket, megfelelő információval ellátni az itt élőket az üdülőhely valamennyi kérdésével kapcsolatban.
  • Aktív közreműködés a település természetvédelmi, zöldfelület védelmi, szennyezés megelőzési és településfejlesztési tevékenységében.
  • Hagyományőrzés elősegítése kulturális programok szervezésével.
Az egyesület tevékenysége és feladatai, a célok érdekképviseletében különösen:
  • Közérdekű információhoz jutás megfelelő csatornáinak közös kialakítása Fadd önkormányzatával.
  • Aktívan közreműködni az üdülőterülettel kapcsolatos fejlesztések, célok, tervek megvitatásában és megvalósításában.
  • Üdülőhely működését szabályozó rendeletek közös aktualizálása, ezek hiányában helyi rendeletek alkotásában közreműködés a tulajdonosok igényeinek megfelelően.
  • Hulladékkezelés háromoldalú felülvizsgálatát kezdeményezni, további célok közös kitűzése, folyamatos ellenőrzés mellett.
  • Vízpart és közterületek kulturált hasznosításának biztosításában közreműködni. 
  • Üdülőterület folyamatos felújításban, valamint a rövid és hosszú távú tervek készítésében, a tulajdonosokat bevonva segíteni az önkormányzat döntés előkészítését.
  • Társadalmi akciók, kezdeményezések, szervezése a baráti, jószomszédi kapcsolatok és társasági élet erősítése céljából.
  • Hagyományok felkutatása, gondozása, ilyen jellegű és egyéb közösségi programok szervezése.
Az egyesület rendszeres tevékenységei közül a fontosabbak:
  • Részvétel Fadd-Dombori üdülőtelep közügyeiben
  • Településrész érdekeinek aktív képviselete
  • Kapcsolattartás az Önkormányzat és kapcsolódó szerveivel
  • Útfelújítással kapcsolatos kezdeményezések összefogása
  • Rendszeres faültetések, saját ültetések ápolása
  • Szemétgyűjtési akciók
  • Diákok részére 50 óra közösségi szolgálat támogatása
  • Paks2 településrészt érintő ügyek aktív követése
  • Sportesemények támogatása
  • Rendezvények támogatása
  • Tájékoztató fórumok szervezése
  • Sportesemények, vízitúrák szervezése
  • Egyéb közösségi események szervezése, támogatása
Az Egyesület székhelye: 7133 Fadd-Dombori, Dunasor 48.
E-mail: dunaagegyesulet@gmail.com
Nyilvántartási szám: 2184.
Számlaszám: 10104617-31089700-01005006


Elérhetőségek:
  • Központi e-mail cím: dunaagegyesulet@gmail.com
  • Postacím: 7133 Fadd-Dombori, Dunasor 48.
  • Elnök: Takács Anikó  +36-20-9323-923
  • Elnök helyettes: Stumpf Bence
  • Titkár: Babarik György
  • Elnökségi tagok: Schuckert Viktória , Szabó Ferenc
  • Felügyelő Bizottság Elnöke: Szabolcska István 
  • Felügyelő Bizottsági tagok: Kovács Rita, Vékony Viktor
A 2019 -ben bejegyzett egyesület taglétszáma 122 fő, mely folyamatosan bővül.


A belépési nyilatkozat a tagdíj befizetésével együtt érvényes.
Tagdíj mértéke, fizetésének módja: 2000 Ft/fő/év, nyugdíjasoknak 1500 Ft/fő/év. Nyugta ellenében készpénzben az Elérhetőségek alatt megjelölt személyeknél, vagy a 10104617-31089700-01005006 számlaszámra (közlemény példa: Tag Neve, tagdíj).
Egyéni támogatás: Amennyiben támogatóként szeretné segíteni az Egyesület munkáját ugyancsak a 10104617-31089700-01005006 számlaszámra (közlemény példa: Tag vagy Cég Neve, támogatás) várjuk felajánlásaikat.

A létesítő okirat kelte:
2019. február 27. napja

A Szekszárdi Törvényszék bejegyző végzése innen tölthető le.


Kapcsolódó írások

Napi horgászjegy árusítás

Emlékeztetőként, az alábbi helyszíneken van lehetőség a 2020 évi szezonban horgászjegyet vásárolni a Fadd-Dombori holtághoz. Annyi kiegészítést érdemes megtenni, hogy a hivatalos közleményből kimaradt, miszerint a Faddi Horgászbolt hétköznap délután 13-tól 17-ig is nyitva van, szombaton pedig 12-ig.

Nyílt levél a Domborit érintő fürdési tilalom kapcsán

Az alábbi nyílt levelet a Dunaág 7139 Egyesület küldte Fadd polgármestere részére a Dombori holtág strandjait érintő  2023. augusztus 11. napjától érvényes fürdési tilalom kapcsán. A kép illusztráció, forrás: Bing AI Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselők! Mind Faddon, mind Domboriban a lakosok, és az üdülőtulajdonosok körében nagy érdeklődést és egyben aggodalmat váltott ki, hogy a múlt héten történt fürdővíz vizsgálatok eredménye szerint a Dombori I. és II. számú strand vízminősége nem megfelelő, ami miatt a fürdőzés korlátozását rendelte el az egészségügyi hatóság. A Dunaág 7139 Egyesület célkitűzései között szerepel többek között az aktív közreműködés a település természetvédelmi, zöldfelület védelmi, szennyezés megelőzési és településfejlesztési tevékenységében. Fontos számunkra a közérdekű információhoz jutás biztosítása, és tagjaink pontos tájékoztatása, továbbá az aktív közreműködés az üdülőterülettel kapcsolatos fejlesztések, célok, tervek megvitatásában és megvalósítá

Újabb útfelújításra buzdít Domboriban a Dunaág 7139 Egyesület - közös cél a jobb infrastruktúráért!

Takács Anikó, a Dunaág 7139 Egyesület elnöke egy új lendületet adott a helyi közösségépítésnek és az infrastrukturális fejlesztéseknek, amikor közzétett egy fontos felhívást az egyesület Facebook oldalán. Az őszi útfelújítások Faddi Önkormányzattal együtt történő előkészítése érdekében a kezdeményezés célja, hogy összegyűjtsék az érintett lakosok, üdülőtulajdonosok támogatását és részvételét az útfelújítási projektben. A kezdeményezés nem csak a közutak állapotának javítását célozza meg, hanem közösségük összefogásának és erőforrásainak hatékony felhasználását is támogatja. Az egyik felújítandó szakasz esőzés után Az útfelújítási projekt érintett utcái a következők: Liliom, Margaréta, Muskátli, Gesztenye, Levendula, Diófa, Orgona és Öregfalu hátsó utcája. Azokat az ingatlantulajdonosokat várják, akik elkötelezettek a környék jobbá tételére és hajlandók együttműködni az útfelújítási tervek megvalósításában. A projekt részletei szerint minden érintett üdülőhöz tartozóan 25.000 forint be