Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Üdülőhelyi fórum volt 2022-ben is Domboriban a Dunaág 7139 Egyesület rendezésében

A Dunaág 7139 Egyesület a 2022 évi aszály sújtotta augusztusának egyik esős napján tartootta meg nyilvános üdülőhelyi fórumát. Az eseményre idén is meghívást kaptak a helyi döntéshozók. Így a Faddi Önkormányzat részéről tiszteletét tette Bali Ervin alpolgármester, aki jelenleg az ügyvivő polgármester, Dr. Percsi Elvira jegyző, Gerendai Ferenc képviselő, és az időközben tisztségéről lemondott, de a helyi ügyekben még jártas Fülöp János volt polgármester is.  Ezen felül elfogadta a meghívást Horváth István Országgyűlési képviselő, valamint Gyöngyösi Csaba a PiP Nonprofit Kft. ügyvezetője, illetve Wusching Gábor a Fatodi Kft. ügyvezetője, és Berta Zoltán Tolna alpolgármestere is. A fórumot idén is Virág Attila, az egyesület elnökhelyettese moderálta. A fórumra meghívást kaptak a faddi időközi polgármester választáson induló jelöltek is, hogy első kézből értesülhessenek a településrész ügyeiről, igényeiről, azokról párbeszéd alakulhasson ki. A fórumot megelőzően a Dunaág megtartotta éves k
Legutóbbi bejegyzések

Evezős és egyéb sportversenyek Fadd-Domboriban 2022 évben

2022. május 7 - 8. Fadd-Dombori vagy Sukoró — 6. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsoroló 150 méteres futamok 2022. június 4. Fadd-Dombori — Csay Renáta Regionális Akadémiai Kupa (kajak) / Csay R.- és Kammerer Z. Reg. Akadémiai Kupa (kenu) 2022. június 5. Fadd-Dombori — Kammerer Zoltán Regionális Akadémiai Kupa (kajak) 2022. június 11 - 12. Fadd-Dombori — 8. 10 személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokság Egyetemi Regatta 200 méteres futamok 2022. június 25 - 26. Fadd-Dombori — Magyar Kupa Döntő 2022. július 8 - 10. Fadd-Dombori — Vidék Bajnokság 2022. július 30. Fadd-Dombori — Triatlon 2022. augusztus 6 - 7. Fadd-Dombori — Kajak-Kenu Gyermek-Kölyök Magyar bajnokság 2022. szeptember 1 - 2. Fadd-Dombori — Kammerer Zoltán Regionális Akadémiai Kupa (kajak) 2022. szeptember 16 - 18. Fadd-Dombori — 20. Sárkányhajó magyar Bajnokság 200 méteres futamok 2022. október 1. Fadd-Dombori — Kammerer Zoltán Regionális Akadémiai Verseny Aki fel szeretne iratkozni Fadd-Dombori eseményeinek naptár

Kulturális program Fadd-Domboriban 2022. március 19. napon

 A Hotel Donautica parkolójában és a sportpályán egész napos program várja  a családokat és szórakozni vágyókat. A részletes program itt érhető el:

Dombori térségét is érintő fejlesztésekről döntött a Kormány

Jelentős, térségünket érintő, kerékpáros- és vízi turizmus fejlesztését szolgáló támogatásról döntött a Kormány. A Közép-Duna-kör elnevezésű, egységes, kerékpározható úthálózat kialakításának előkészítésére, illetve eszközök (pl. kerékpárok, kenuk stb.)  és az infrastruktúra fejlesztésére 1,8 milliárd forintot nyújt a Kormány a központi költségvetésből. A fejlesztések részét képezi a kerékpáros és vízi közlekedés közötti kapcsolódás és átjárhatóság biztosítása is. A Duna-körbe összesen 21 település tartozik, a fejlesztések a Duna paksi oldalán Bölcskét, Dunaföldvárt, Dunaszentgyörgyöt, Faddot, Fadd-Domborit , Gerjent, Madocsát, Paksot, Szekszárdot és Tolnát érintik. Kép és forrás:  https://www.facebook.com/188342355087955/posts/905209056734611/ A Duna-kör jelenleg: http://pipkft.hu/wp-content/uploads/2021/07/elmenyek-a-duna-koron-1.pdf

Sport és közéleti programok Domboriban 2021. augusztus 14-15. napokon

Fadd-Dombori üdülőtelepen két sportprogram és egy üdülőhelyi fórum várja az itt nyaralókat, helyi lakosokat. Mindegyik a Dunaág 7139 Egyesület szervezésében kerül megrendezésre. Az eseményekre, programokra történő felhívások az alábbiakban érhetők el. További részletek erre: https://www.dombori.eu/hetvegi-sportversenyek-az-osszefogas-jegyeben/

Frissítve! Szúnyoggyérítés 2021. augusztus 6. helyett később? - Fadd település és környéke

A Katasztrófavédelem korábbi közleményéhez képest egy későbbi időpontot jelölt meg a Faddi Önkormányzat a szúnyoggyérítés időpontjaira. Forrás:  https://fadd.hu/2021/08/05/szunyoggyerites/ A korábbi hír:

Toronyfutás Fadd-Domboriban!

 A Triatlon verseny t megelőző napon toronyfutás lesz Domboriban. A 2021. július 30. napon megrendezésr ekerülő amatőr bajnokságot a kajak-kenu céltoronyban rendezik, melynek lépcsősorának csúcsáról impozáns kilátás fogadja a versenyen résztvevőket. A nevezés a helyszínen lehetséges folyamatosan, a verseny ideje alatt, 17:00 és 18:00 óra között. Nevezési díj nincs.

Dunaág 7139 Egyesület tisztújító taggyűlés és üdülőhelyi fórum 2021. augusztus 15-n

Dunaág 7139 Egyesület tagsága részére, meghívó a 2021. 08. 15-én, 9 órától tartandó tisztújító taggyűlésre.

Kötelező vízóra leolvasási időpontok 2021. augusztusában Domboriban

Az E.R.Ö.V. tájékoztatja az üdülőtulajdonosokat és a Domboriban lakókat, hogy kötelező vízóraleolvasás lesz 2021. augusztus 2. és 5. napok között az alábbi hirdetményben megjelölt utcákban és ütemezésben. A nagyításhoz kattints a képre:

Útlezárások 2021.07.31 napon Dombori és környékén a Triatlon verseny alatt

A Fadd-Dombori SporTolna triatlon versenyek kerékpár és futó távjainak zavartalan és balesetmentes lebonyolítása érdekében időszakos, teljes szakaszokat érintő útlezárások lesznek a szervezőktől kapott információk alapján. Érdemes ezen a napon kerkpárral az új kerékpárúton megközelíteni a környező településekről a Dombori településrész strandjait.