Ugrás a fő tartalomra

Évköszöntő Domboriért

Eltelt 1 év, mióta elkezdett Dombori Közössége öntudatra ébredni. 2018-ban, a közös érdekeink képviseletére létrehoztuk a Domboriért Egyesületet. Vékony Viktor írása.
Eltelt 1 év, mióta elkezdett Dombori Közössége öntudatra ébredni. 2018-ban, a közös érdekeink képviseletére létrehoztuk a Domboriért Egyesületet. Majdnem elmaradt, azonban egyik egyesületi tagunk szervezésében sikerült megrendezni a nyárzáró fesztivált. A permetezés ügyében elértük, hogy figyelmet kapjon az évek óta visszatérő probléma és a mezőgazdasági területek határán megfogyatkozott védő növénysáv területének kiméretésével elkezdtük előkészíteni, hogy Dombori ismét természetes védelmet kapjon. Az önkormányzattal való párbeszédben kisebb eredmények vannak, várjuk, hogy legyen tájékoztatás, kommunikáció. 

A vízparti fasor tűzifaprogramba küldésével induló és a szezon közepére időzített és mindenféle tájékoztatást mellőző strandfelújítás ügyében sikerült néhány fát megmenteni és a központi játszótér rendbetételét elérni. Az új strandjainknak és játszótereinknek való örömünket beárnyékolja, hogy a felújítás egyben egy új törmeléklerakó létesítésével is járt, így Dombori környezetéhez immár 3 önkormányzati közreműködésű illegális hulladéklerakó tartozik.

Az ősszel fásítási programot indítottunk, tavasszal virágosítással folytatjuk, amihez már gyűlnek a közösségi felajánlások. Dombori legégetőbb kérdéseit, mint a gondnokság, a szemét, a horgászati lehetőségek, a vízpart elérhetősége, a rendfenntartás, a munkásszálló tervek és még többek között a kutyás strand ügyeiben igyekszünk elérni, hogy ezekkel foglalkozzanak a döntéshozók. A tájékoztatás az önkormányzatnál továbbra is szegényes, ezért a testületi ülésekre elmegyünk és ahol tudunk tájékozódunk, az interneten pedig megosztjuk Domborival Dombori információit és amennyire lehet, bevonjuk a médiát.


A Domboriért Egyesület bejegyzését elutasította a bíróság, az indokolás szerint a nevünk összetéveszthető a „végelszámolás alatt” álló Együtt Domboriért Egyesülettel. Ragozhatjuk a jogi csűrcsavarokat, a lényeg, hogy nem engedik meg Dombori közösségi érdekeinek összefogását és hivatalos megjelenítését. A faluvezetés hozzáállása miatt, ahhoz, hogy az elégedetlenkedés hangoztatásán végre túlléphessünk és tervekről, eredményekről beszélhessünk, szükséges Dombori Közösségének akaratát szervezeti formába tömöríteni, ezért folytatjuk a bejegyeztetésünket és a következő hónapokban leginkább arra fogunk összpontosítani, hogy legyen Faddnak olyan képviselője, aki Domborit is képviseli, szemben a jelenlegi testülettel, ami csak feléli az üdülőterületeit.

Az utolsó képviselő testületi ülésen egyben közmeghallgatás is volt, a lehetőséget kihasználva igyekeztünk olyan fejlesztési irányokra javaslatokat tenni, melyek jelentéktelen ráfordítással elindíthatóak, és az ígéretek ellenére tovább folyó önkormányzati területértékesítések utolsó ügyletéből befolyó 60 milliós bevétel 2,5 %-át kértük, hogy fordítsák Domborira (ennyibe kerül pl. Dombori teljes hosszában a szántóföldek és a főút közé ide való fasorok és díszbokor sávok telepítése). A válasz az volt, hogy az az ő pénzük, mint az adóbefizetéseink is, viszont volt képviselő, akit érdekeltek a javaslataink, de olyan is, sajnos a helyi hatalom meghatározó személyében, aki szerint „ide jöttünk nyálat csorgatni”. Reményre ad okot, hogy leborítottak egy kocsi kavicsot a teniszpályával szembeni csónaklerakóhoz, így már használható és elkezdték kitisztítani a volt kórház és TÁÉV üdülő előtti területet, ahol horgászhelyeket és kutyás strandot javasoltunk kialakítani.


A pénzünket 2018-ban is vitték, a problémáinkat hagyták, sőt hoztak újakat, a régi egyesület felszámolásával és szervezeti átalakításokkal kimentették Dombori vagyonát és ámokfutásszerűen értékesítik, amit még lehet, az adóink megemelését megszavazták, sok pénzt költenek a vegzálásunkra (nem idegenforgalomhoz kapcsolódó adóellenőrzések), az önkormányzat részéről semmiféle tervük nincsen a jövőre nézve .

Kicsiben, együtt, önerőből is tudunk jót tenni, Dombori Közösségének összefogásával, az érdekeink és a lehetőségeink érvényesítéséhez, még ha sokáig is tart létre fogunk hozni egyesületet, a helyi választásokra delegálunk jelöltet, és ha a nagyuraknak semmi nem elég és a vízpartunkat, a fáinkat és Dombori összes lehetőségét felélhető pénznek nézik, akkor meg kell fontolnunk a polgári engedetlenség, például az adóbefizetéseink letétbe helyezésének lehetőségét is.

Kapcsolódó írások

Napi horgászjegy árusítás

Emlékeztetőként, az alábbi helyszíneken van lehetőség a 2020 évi szezonban horgászjegyet vásárolni a Fadd-Dombori holtághoz. Annyi kiegészítést érdemes megtenni, hogy a hivatalos közleményből kimaradt, miszerint a Faddi Horgászbolt hétköznap délután 13-tól 17-ig is nyitva van, szombaton pedig 12-ig.

Nyílt levél a Domborit érintő fürdési tilalom kapcsán

Az alábbi nyílt levelet a Dunaág 7139 Egyesület küldte Fadd polgármestere részére a Dombori holtág strandjait érintő  2023. augusztus 11. napjától érvényes fürdési tilalom kapcsán. A kép illusztráció, forrás: Bing AI Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselők! Mind Faddon, mind Domboriban a lakosok, és az üdülőtulajdonosok körében nagy érdeklődést és egyben aggodalmat váltott ki, hogy a múlt héten történt fürdővíz vizsgálatok eredménye szerint a Dombori I. és II. számú strand vízminősége nem megfelelő, ami miatt a fürdőzés korlátozását rendelte el az egészségügyi hatóság. A Dunaág 7139 Egyesület célkitűzései között szerepel többek között az aktív közreműködés a település természetvédelmi, zöldfelület védelmi, szennyezés megelőzési és településfejlesztési tevékenységében. Fontos számunkra a közérdekű információhoz jutás biztosítása, és tagjaink pontos tájékoztatása, továbbá az aktív közreműködés az üdülőterülettel kapcsolatos fejlesztések, célok, tervek megvitatásában és megvalósítá

Újabb útfelújításra buzdít Domboriban a Dunaág 7139 Egyesület - közös cél a jobb infrastruktúráért!

Takács Anikó, a Dunaág 7139 Egyesület elnöke egy új lendületet adott a helyi közösségépítésnek és az infrastrukturális fejlesztéseknek, amikor közzétett egy fontos felhívást az egyesület Facebook oldalán. Az őszi útfelújítások Faddi Önkormányzattal együtt történő előkészítése érdekében a kezdeményezés célja, hogy összegyűjtsék az érintett lakosok, üdülőtulajdonosok támogatását és részvételét az útfelújítási projektben. A kezdeményezés nem csak a közutak állapotának javítását célozza meg, hanem közösségük összefogásának és erőforrásainak hatékony felhasználását is támogatja. Az egyik felújítandó szakasz esőzés után Az útfelújítási projekt érintett utcái a következők: Liliom, Margaréta, Muskátli, Gesztenye, Levendula, Diófa, Orgona és Öregfalu hátsó utcája. Azokat az ingatlantulajdonosokat várják, akik elkötelezettek a környék jobbá tételére és hajlandók együttműködni az útfelújítási tervek megvalósításában. A projekt részletei szerint minden érintett üdülőhöz tartozóan 25.000 forint be