Ugrás a fő tartalomra

Tíz pont, mellyel a Domboriért Egyesület a Faddi Önkormányzatot megkereste

Az alábbiakban annak a levélnek a kivonata található, mellyel a Domboriért Egyesület a Faddi Önkormányzatot 2018. szeptember 18. napon megkereste. A dokumentum tíz pontban foglalja össze azon együttműködési lehetőségeket, melyek az üdülőtelep közössége számára a nyár vége kapcsán konkrét akciótervvé formálódtak.
Örömmel látjuk, hogy a strandfelújítással kapcsolatos észrevételeinkre tekintettel folyamatosan történik a meglévő hiányosságok felszámolása.
E pozitív tapasztalatokra alapozva az alábbiak szerint küldjük tovább a tagjainktól, és az üdülő tulajdonosoktól begyűjtött észrevételeket, javaslatokat fontossági sorrendbe csoportosítva:


1./ ÚTFELÚJÍTÁSOK:
Két tagunk jelezte, hogy vállalnák az Ibolya utca déli (Gerbera utca felöli) szakaszának zúzott kővel való ellátását. Ehhez az Önkormányzattól csak a gépmunkák terén kérik a segítséget. Ha ebben együtt tudunk működni, akkor ez még a rossz idő beállta előtt elkészülhetne. Az említett személyek külön kérelemmel is megkeresik az Önkormányzatot ez ügyben.
Ehhez kapcsolódó témakör: A településen meglévő utak nyilvántartásából (útkataszter) kiindulva, felmérni és ütemezni az útfelújítást, hogy tervszerűen, lépésről-lépésre tudjunk e téren is előre haladni.

2./ UTCANÉVTÁBLÁK, ÚTBAIGAZíTÓ TÁBLÁK:
Több helyen nagyon hiányoznak az utcanévtáblák, melyek felmérését megtettük, és ezúton ismertetjük:
  • Ibolya utca alsó-felső végén, 
  • Liliom utca felső végén, 
  • Gesztenye utca alsó végén, 
  • Diófa utca alsó-felső végén, 
  • Gyöngyvirág utca alsó végén, 
  • Viola utca alsó-felső végén, 
  • Orgona utca felső végén, 
  • Szegfű utca felső végén,
  • Jázmin utca alsó-felső végén, 
  • Rezeda utca felső végén,
  • Nyírfa utca alsó-felső végén, 
  • Tulipán utca felső végén, 
  • Virág utca.
Kérdésünk:az önkormányzatnál van-e felelőse ennek a területnek, akivel aktualizálni lehetne felvetésünket.

Amennyiben nincs felelős, úgy magunkra vállaljuk a feladat végrehajtását, egyeztetve az önkormányzat kijelölt megbízottjával. Az előzetes árajánlatokat beszerezzük, a finanszírozást illetően azonban szeretnénk, ha az önkormányzat vállalná át.

3./ SZEMÉTSZÁLLÍTÁS:
Egy szóval: botrányos. Ahogy tapasztaljuk, sajnos ez most országos jelenség, de ettől függetlenül, az itt élők részéről ez elfogadhatatlan a jelenlegi állapot. Bármennyire is "központosították" a hulladék kezelést, elfogadhatatlan, hogy a díjra igényt tartanak, de a szolgáltatást a szolgáltató részéről nem végzik el megfelelően. A tagok részéről egységesen felmerült igény egy határozottabb fellépésre, melynek célja ezen anomália megszüntetése. Ha bármilyen módon tudunk ebben segíteni, kérjük, jelezzék felénk.
Ehhez kapcsolódóan fontos és sürgős feladat a Pala disco melletti illegális hulladéklerakó megszüntetése, áthelyezése.
Szintén ebben a témakörben jelentkezett igény a buszmegállóknál, a Duna sor és a Gerbera utcákban kis szemétgyűjtők kihelyezésére.

4./ GONDNOKSÁG:
Újra és újra felmerülő igény az üdülőtulajdonosok részéről egy teljes feladatkörrel működő gondnokság léte Domboriban. A több ponton már egyeztetett településrészi önkormányzat tervezete ezzel az igénnyel egybecseng. Azonban, egy jól működő gondnokság kialakítása egy hosszabb folyamat. Kérjük, fontolják meg annak lehetőségét, hogy még a településrészi önkormányzat megalakulása előtt elindulhasson a gondnokság alapjainak megteremtése, alap funkcióinak kialakítása valamilyen formában.
Kérdés: Milyen konkrét lépésekben indulhat el a gondnokság kialakítása Domboriban?

5./ RENDEZVÉNY TERÜLET (CÉLTORONYNÁL):
Igényként merült fel, hogy legyenek kialakítva főzőhelyek, padok, asztalok, szemét gyűjtők kerüljenek kihelyezésre. A kihelyezést követően még több rendezvényt lehetne megvalósítani, komfortosabbá lehetne tenni ezt a területrészt is.
Kérdés: Ezzel kapcsolatban kivel tudjuk az elképzeléseinket egyeztetni, illetve közös nevezőre hozni azokat?

6./ ZÖLDTERÜLETEK, FÁK:
Egyesületünk kiemelt figyelemmel kíséri a Domborit övező zöldterület sorsát. Ennek egyik fontos lépését megtettük: az I. strand, a rendezvényterület, a II. strand és a bolt előtti parkoló területén a fák összeírása szakértő segítségével megtörtént. Jelenleg 419 fát tartunk számon a fent említett területeken, amelyek közül egyik fa esetében sem indokolt a fakivágás. Részletes nyilvántartás készül minden egyes fáról elhelyezkedését, fajtáját, állapotát tekintve.
A fent említett területekre az Önkormányzat a strandfelújítás pályázati keretein belül fog fákat ültetni. Az Egyesület tudomásul veszi, hogy a fent említett területek fásítása a pályázat részeként a megbízott tervező által meghatározott helyen meghatározott fákkal kell, történjen. Az Egyesület aktívan részt kíván venni a pályázatba bevont területek fásításában önkéntes alapon.
Egyesületünk további törekvése, hogy az egyéb közterületeken történő faültetést közösségi faültetési programmá formáljuk az önkormányzattal karöltve.

Előzetes javaslataink:
A közterületek fásítása fontossági sorrendben történhetne.
Legfontosabb az út menti lakóövezetet a szántóföldektől elválasztó erdősáv rehabilitálása.
További felmérések és igények alapján történne az egyes utcák fásítása.
Mindezt az Egyesület önkéntes alapon adományok és felajánlások segítségével kívánja megoldani. A folyamat több szakember bevonásával történne.

Ezúton kérjük az Önkormányzatot, hogy ebbéli törekvéseinket vegyék jobbító szándékúnak, és egyetértésükkel támogassák.
Kérdés: milyen módon lehetséges az Önkormányzatnak és az Egyesületnek egyeztetni a fásítás tervezését és fásítás kitűzött időpontját.
Frissítés: A 2018.10.20-i hétvégén, szombatra tervez az Egyesület egy közösségi faültetést, melyre az Önkormányzat a vonatkozó szabályzók betartása mellett engedélyt kíván adni. Addig is a Domboriért Egyesület várja a felajánlásokat, az ötleteket és a Közút, valamint az Önkormányzat engedélyét. A részletek még kidolgozás alatt...

7./ HORGÁSZAT:
E témakörhöz kapcsolódik a horgászhelyek kialakítása (különösen a III. Strandnál), haltelepítés fontossága, víz őrzés. A korábbi egyeztetéseink során kapott tájékoztatásból tudjuk, hogy ezzel kapcsolatos feladatokat a Horgász egyesület látja el szerződés alapján.
Kérdés: hogyan tudnánk a tagoktól, valamint az üdülő tulajdonosoktól hozzánk beérkezett igényeket az illetékesekkel ismertetni, egyeztetni.

8./ SZÚNYOGIRTÁS:
Szeretnénk támogatni a szúnyogirtással kapcsolatos kommunikációt, feladat megoldást.
Felajánljuk, hogy az Egyesület szükség esetén összefogja és/vagy segíti ezt a folyamatot.
Kérdés: Az irtás ütemezését, az esetleges igénybejelentést kivel és milyen módon egyeztethetjük?
A földi szúnyogirtó-gép mikor és hogyan vethető be, ki és mikor jelezheti az ezzel kapcsolatos igényt?

9./ KERÉKPÁRÚT:
A Fadd-Dombori környékén épülő új kerékpárút kapcsán kérjük, tegyék közzé az egyesület felé az eddigi terveket, a hatástanulmányokat, esetlegesen felmerült és már beérkezett vélemények összefoglalóját.
A kerékpárút vélhető nyomvonala egyszerre érint természetes-fás területet és mezőgazdasági gépek által is járt útvonalat egyaránt. Mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy konszenzussal és mindenki megelégedésével egy optimális megoldás születhessen az egész környék turizmusát meghatározó beruházás kapcsán. Továbbá könnyen karbantartható és állaga hosszú távon megőrizhető legyen. Az Egyesület ennek kommunikációjában szeretne az Önkormányzat segítségére lenni, és éppen ezen folyamat segítése érdekében első kézből szeretné megismerni a pontos terveket.

10./ KUTYASTRAND:
Ez az igény egyre inkább aktuálissá vált mind a kutyatartók, mind a kutyákat a strandon látni nem kívánó nyaralók részéről. A strandfelújítások alkalmával az addig építési területnek számított strandokon több alkalommal kerültek összetűzésbe a kutyás és nem kutyás fürdőzők. Ennek kapcsán merült fel a tagjaink igénye, szükség lesz egy kutyastrandra.
Ennek előkészítésében Csonka Berta segítségét kértük az EB OVO Egyesület elnökét.
Az EB OVO Egyesület 2015-ben indította el a Kutyabarát strandok kampányt azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet arra az óriási igényre, miszerint a gazdik szeretnének a kutyájukkal együtt fürdeni.
Bővebb információk az egyesületről: http://ebovo.hu/rolunk/
Az EB OVO Egyesület vezetője már nyolc éve foglalkozik hasonló kérdésekkel. “Munkánk során az a tapasztalat, hogy egy jó közösség a meglévő lehetőségek újragondolásával kiváló eredményt tud elérni a kulturált közterület-használat terén.”

Meggyőződésük, hogy közösség nélkül nem lehet eredményt elérni. A hosszú távú és fenntartható megoldásokért dolgozunk. Ezekhez mindenképpen kell egy jó közösség és egy együttműködő önkormányzat. Külön-külön nem lehet hosszútávú eredményt elérni. Kérnénk az önkormányzatot egy személyes találkozó megszervezéséhez ezen témák kapcsán.

A fenti pontokban megjelölt témákban, kérdésekben várjuk szíves válaszát, visszajelzését!

Köszönjük!

Üdvözlettel,
Domboriért-Egyesület
Fadd-Dombori, 2018. szeptember 18.

---

Levelünkre az Önkormányzat hivatalos írásos választ még nem adott. Azonban pár ponton lépések, vagy visszajelzések történtek. Bízunk benne, hogy a fentiekkel kapcsolatban mielőbbi tájékoztatást fogunk tudni adni a Domboriért Egyesület tagjai és az üdülőközösség számára.

Kapcsolódó írások

Napi horgászjegy árusítás

Emlékeztetőként, az alábbi helyszíneken van lehetőség a 2020 évi szezonban horgászjegyet vásárolni a Fadd-Dombori holtághoz. Annyi kiegészítést érdemes megtenni, hogy a hivatalos közleményből kimaradt, miszerint a Faddi Horgászbolt hétköznap délután 13-tól 17-ig is nyitva van, szombaton pedig 12-ig.

A Dunaág 7139 Egyesület 2023. éves beszámolója

 A Dunaág 7139 Egyesület büszkén jelenti be, hogy a 2023-as év során számos sikeres projektet valósítottunk meg, melyekkel hozzájárultunk Dombori közösségünk fejlődéséhez. A csapadékos időjárás miatti útfelújításoktól kezdve a Te Szedd országos szemétszedési akción át, a közösségi könyvfülkék telepítésén keresztül a Fadd-Dombori Triatlon Fesztivál támogatásáig, számtalan területen bizonyítottuk elkötelezettségünket. Az üdülőhelyi fórum szervezésével és a vízminőség javítására irányuló erőfeszítéseinkkel is kiemelkedő közösségi összefogást sikerült létrehoznunk. Az év során a 1%-os felajánlások révén jelentős anyagi támogatásban részesültünk, melyet a jövőbeni projektek megvalósítására fordítunk, mint például a szúnyoggyérítés. A 2024-es év tervei között szerepel a településrész fejlődésének előmozdítása, a közösségi programok szervezése, és az önkormányzati választásokon való aktív részvétel. További információkért és a teljes beszámolóért kattintson az alábbi linkre.

Köszönet és tervek az 1 százalékos felajánlásokból

A Dunaág 7139 Egyesület nevében szeretnénk kifejezni hálánkat mindazoknak, akik az idei év során az adójuk 1%-át szervezetünknek ajánlották fel. Az ilyen önzetlen támogatás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy közösségünk továbbra is fejlődjön és virágozzon.